Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Folytatom ahol abbahagytam.

2009.10.03

Szóval ott tatottam ugye, hogy NO cigi. És mint olvasható volt...ez csak úgy jött. A jelek miatt. Az álmom, aztán a Cseh Tomi...na és a pénz. Jelentem közel negyvenezer forintom gyűlt össze az előző hónapból, és tegnap óta még háromezer.

Azért ennyi, mert a teraszra való szar cigiket ebből a pénzből vettem. Hogy miket vettem: Barna szofi, kék,piros szimfónia, és a LIDL rettenete, valami ariston vagy atkinson mittomén. De iszonyat, borzalom. Pfffájjj. Amíg bagógyár voltam, egy hónapban napi két doboz, azaz hatvan doboz cigi fogyott ( light marlboro ). E helyett, ha jól emlékszem hat dobozzal vettem az elmúlt 5 hétben. Vagyis kevesebb, mint a tizedét. Ami annyi, hogy napi negyven szál helyett..napi 2-négy szál volt az átlag.

És hogy hogyan is telt ezen időszak? Érdekesen. Volt olyan, hogy kint álltam a kertem közepén, és pofáztam telón. A Krisszel. Ami nem egy óra. Hanem kettő... Na és ugye, régen ilyenkor cigi cigi után, miközben pofázunk olyan nőiesen. Tehát állok a kertben, teló a fülemen, cigi a kezemben. És csak gyújtogattam egymás után. Mikor letettem a telefont...jutott eszembe: De büdös barom! Hát te mán leszoktál  a cigiről! Olyan dühös lettem hallod, hogy kihajítottam a szemétbe az egész doboz cigit. És kisikáltam a pofámat de alaposan. És aznap és másnap délutánig nem vettem másik szarcigit a teraszra.

No, ezt csak azért írtam, hogy ugye nagy úr a megszokás. Egy pillanat: és kész a baj :)

Tehát az van, hogy a rossz cigi a teraszon. Általában délutánonként amikor kertet rendezgetek, meggyújtok egy szálat. Van hogy elszívom, van hogy nem. Attól függ, hogy akarom-e elszívni.

Számomra ez a legnagyobb eredmény. Hogy úrrá tudtam lenni egy olyan dolgon, amin eddig soha. Nincs cigi a táskámban, nincs a kocsimban. A lakásban nem lehet cigizni, ha jön valaki és cigizik a teraszon, van hogy én is elszívok egy, vagy csak egy fél cigit...a társaság miatt :) ( Tudod, Horváth Charlie...Jég dupla whiskyvel...)

Mert, mint az egyik HSZben is írva vagyon: cigizni jó. Tényleg jó volt, nem is mondom hogy nem volt az. 24 évig űztem...értem én. Csak éppen hol jó az, amivel lehet hogy megölöm magam. Na ezért kell idézőjelbe tenni azt, hogy jó. Olyan ez, mint az ördög meg a kísértése. Akkor jó....aztán majd benyújtja a számlát. Ergo; ne add el a széplelked az ördögnek :) És hidd el, hogy nem is jó...:(

Tehát: Nem mondhatom hogy ténylegesen leszoktam a cigiről, és nem gyújtok rá. Azt mondom, ami van, és aminek nagyon örülök, mert úgy érzem a kecske is jóllakott...meg a kápi is megvan. Szóval az a jó, hogy ÉN döntök, nem a szervezetem. Igen, rágyújtok a rosszcigire, ami után pofasikálás jön. Igen, rágyújtok, ha AKAROK. De nincs kényszerem. Simán beülök a nemdohányzó kávézóba/étterembe/moziba. És nem az az első amikor kilépek az ajtón, hogy cigi után kotorászok. Jó illatú a hajam, és ez tetszik. Megérzem a bagót ezer méterről..ez nem tetszik, mert érzem milyen büdik a bagósok. Nem, nem szidom őket, dehogyis. Ők nem érzik, ahogy én sem éreztem anno. Tetszik, hogy van pénzecském, amin a gyermekemnek veszek egy jó nagy LCD monitort, mert nagyobbat szeretne a mostaninál. És nem kell elutasítanom a kérését, mondván hogy no money :)

Olyan kocabagós lettem. Éppen olyan, mint akiket anno úgy irigyeltem. Tudod...akinél sosincs cigi, de tőled kér egyet. Aztán annyi. Na ez tetszik...most ez vagyok én, csak a kunyera nélkül. Nálam nincs cigi .)

Anyu kopíroz...mert itt volt, és sokkal kevesebbet bagózott, mivel ugye bent nem lehet. És azt mondta, hogy jó hatással vagyok rá, mert otthon se cigizik annyit. És azt mondta, hogy szerinte sokkal többet röhögök, mióta nem cigizek. Na, itt nem tom mi a logika, de biztos úgy van, ha ő mondja:)

Jó ez így, és jól érzem magam. Igen, az ,hogy milyen volt úgy dohányozni, mint régen tettem, csak az tudja, aki bagózik/ott. Tényleg finom érzés volt, mert az ember nem gondolt mögé. Rutinból nyúltam a cigiért a kávéhoz...és ebéd után is. Ma már ezt nem tudom megtenni, nem mert nem akarom, hanem nem tudom és kész. Halleluja.

Nem szenvedek, nincs miért. Hiszen semmi sem tilos...ergo nem kell vágyakoznom a tiltott gyümölcs után. Ott a teraszon a szar cigi...ha rágyújtok...cefetül érzem magam, és egyre inkább :)

Ám..hogy azért mást is lássunk be, az imént ezt tettem: megittam egy pohár vörösbort, amit rögtön leöblítettem egy pohár tejjel, amihez csíptem egyet a tepertős pogácsából, még le sem nyeltem már csipegettem a kakaós csigát is...közben pedig forraltam tejet a kávémhoz. Mindezt, három perc alatt.

Na szerinted. Szóval, van azért hátulütője.

A múltkorit nem is említve, egyálló helyemben, miközben pofáztam...betömtem a számba 50azaz ÖTVEN darab MAOAM cukorkát! Na...ezek mennek.

Csók.

édesszájúlepkuszka®

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:)))))))))))))))

(macskamegint, 2009.10.06 22:19)

Ide sajna nem lehet képet beszúrni de a giuliana2006@freemail.hu címre küldheted, örülnék neki :) Azon agyalok...hogy lehet hogy a kislány továbbadta nektek még aznap???XD ( hát csak nem...) pussz, jó éjt :)

Köszönöm

(DJH, 2009.10.06 11:54)

mégegyszer! A fiamnak megmutattam a képet a macskáról, és ő állítja, hogy ez a mi macskánk :))) De tényleg hasonlít. Nem tudom, itt hogy lehet fényképet csatolni, pedig akartam neked egy fotót küldeni az új családtagunkról...
Szép napot Neked!

...

(hajnalban, ja XD, 2009.10.05 12:19)

Nagyon szívesen. Amúgy éppen egy hathetes fekete picurt ajándékoztam el :) Amúgy majd ha ivarérett lesz ajánlatos ivartalanítani, több okból is; nem fog napokig csavarogni, összeverve hazajönni, kandúrokkal nap mint nap bunyózni, rettenet büdöset pisilni, minden környékbeli lánycicának kismacsekot csinálni...és a többi :)Konkrétan nyugodt kiegyensúlyozott kandúrka lesz.
Ja...a hajnali időpont nálam teljesen normális :)

Hajnalban?

(DJH, 2009.10.05 11:09)

Remélem nem miattam maradtál fenn ilyen sokáig:)))
Nagyon köszönöm a jótanácsokat! Igy legalább el tudok indulni valamerre ezzel a kis jószággal... Másfél hónapos fekete kandúr... és már most hízeleg...

Szép napot Neked!

Jájjittenem XD

(DJHnek :), 2009.10.05 03:05)

Hallod...tegnap ajándékoztam egy cicát egy gyermeknek...No, ez felettébb érdekes, nem gondolod? Mellesleg emiatt bőgtem rendesen, majd megírom itt a szenvedésemet XD
A macskuszról pedig: Ha még picike, de gondolom már 6 hetet betöltött :) el kell vinni az állatdokihoz, hogy kapjon féregtelenítő pasztát a kis pofájába :) Születéskor fertőződnek általában, ezért kell féregteleníteni őket. Amíg kicsi, pasztát kap, ha nagy lesz majd évente egyszer egy tablettát. Kb. kilenc hetesen kombinált oltás kell neki, ez három veszélyes macsekbetegséget előz meg:a macskanáthát, az orr-és légcsőgyulladást, valamint a parvo vírus okozta un.panleukoplaniát. Aztán még kellenek neki oltások, azt majd a doki elmondja hogy mikor melyik, de nagyon fontosak, még akkor is ha benti cica, mert a kórokozókat mi magunk hordjuk be a lakásba, a chlamydiáról nem is beszélve ami a zoonózisok körébe tartozik, így mi emberek is elkaphatjuk az állatoktól. HA kijáró cica, akkor jó ha veszel neki az állatdokinál bőrbe dörzsölhető parazita és kullancsriasztót, a Frontline nevű nagyon jó, 3 hónapig hatásos, kb. 1500-1600 Ft. Tejet ne adj neki semmiképpen, mert ezek a picik laktózérzékenyek, és hasmenése lesz :( Nem jó a higított tehéntej se...Whiskas, Kitekat, Friskies alutasakos kajákat nagyon szeretik a macsok, de amíg pici egész nap zabálni akar...szerintem vegyél neki valami alutasakos juniort. Száraztápot is ehet, de juniort, mert a normál az nagy neki, és nem tudja megenni XD A kis táljában legyen mindig víz, meg száraztáp, hogy kedve szerint ehessen és ne nyávogjon állandóan kajáért :) Persze, kipróbálhatsz többféle macskakaját, látni fogod hogy melyiket szerei. Magam részéről nem vagyok híve az állatok " házikosztolásának" mert nem malacok hogy mindent elnyeljenek, de a lényeg, hogy ugye a mi étkezésünk fűszeres mindenképpen, ez pedig egy állatnak sem jó. Ahhoz pedig, hogy egészséges, és jó kondíciójú állatkánk legyen, azt kell ennie, ami a számára van összeállítva, tápanyagok szerint. Gondolom van neki alom, ahol a vécézést intézheti, úgy tudod rászoktatni, hogyha esetleg bepisilne valahol, és te éppen látod, akkor vidd be az alomba, és simogasd meg a kis hülye fejét...miközben megmagyarázod neki hogy itt kéne vécézni. Én egy elég drága almot szoktam venni, de azért drága mert az a legjobb, tényleg. 2500.-ft. a tescoban, világoskék zacskóban van és azt hiszem Catsan a neve. Azért ez a legjobb, mert egyáltalán nem büdös, nagyon jó az állaga is, mert szemcsés...szóval tényleg mindent kipróbáltam, de ez tényleg a legjobb. Megéri, hiszen nincs annál szörnyűbb, mikor érezni egy lakásban a macskát. Mármint...a szagát XD NA...ezek jutottak eszembe hirtelen, remélem nem áll égnek a hajad...XD és nézel összevont szemöldökkel a macskuszra :)))) A cicákkal nem lehet betelni...annyira de annyira édesek :))))) Hát...jó dorombolást :)

Vörösbor tejjel?!?

(DJH, 2009.10.04 10:20)

Ez nem mindennapi utóhatása a nikotin elvonásnak:)))
Erről még kérek infót!
Gyermekem tegnap kapott egy kismacskát... Úgy láttam, neked is van. Tanácsot lehet kérni? Sose volt még macskám...