Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anya(ság)

2008.12.16

Tegnap ajándékot kaptam a fiamtól. Nevezetesen hogy kijelentette, kettőnk kapcsolata csúcspontján van...és ott is marad. majd hozzá tette, hogy büszke hogy én vagyok az anyukája, és hogy kimondhatatlanul szeret.

Nos...egy kamaszfiútól...mai világunkban...

Ez mindennel felér. ez azt jelenti, most...hogy tizenöt éve vagyok anya...hogy jól csináltam.

Pedig féltem, és félek a mai napig. Mert előttem, példaként Anyák vannak...így, nagy betűvel. Kezdve az enyémmel, az ex-anyóssal, Sab' mamijával...és még sok anyával, akiket nem ismerek, de ők is példaképek lehetnek. Miért?

Mert számomra az anyaság...az élet legnagyobb ajándéka. Számomra az anyaság nem egy dugás/kefélés/szeretkezés tökmindegy hogy nevezed...ami után pozitív lesz a terhességi teszt. És jujj de jó kisbabánk lesz.

Nem. Anyának lenni szent kötelesség, anyának lenni lemondás, és áldozat. Mindezt; ÖNZETLENÜL. Mit értek ez alatt? Hogy a büdös életben ki nem ejtem a számon...hogy amíg az én kenyeremet eszed...amíg az én házamban laksz...és társai... közröhejes kijelentések.

Amikor gyermeket vártam, már kész voltam rá. Egzisztenciálisan...és azt hiszem lelkileg is. Soha de soha nem akartam, hogy a gyerekem nélkülözzön. Soha. Úgy gondolom, az, hogy a gyerekem szép ruhában jár, kényelmes, szép szobája van, és finomakat ehet...ez nem szívesség a részemről...hanem kötelesség.

Bármi, amit érte teszek...nem szívesség; kötelesség. Az én kötelességem...mert én vagyok az anyja.

Kötelesség... mert NEM a gyermekem kérte, hogy ugyan szülj már meg...

Világéletemben megvetettem, igen...megvetettem azokat az anyákat, akik szuperjól felöltözve tipegtek, miközben a gyerekükről leszakadt a kabát, és kopott volt a cipője. Ettől már kislányként kész voltam. Hogy lehet egy anya ilyen? Hogy nem szégyelli magát? Kérdeztem akkor...magamban. Pedig gyerek voltam és is.

És szegények voltunk, mert csak anyu volt...mi meg ketten a tesóval. De anyu soha de soha nem vett magának semmit...amig nekünk meg nem vette. A bizományiból öltözködött, nem a butikokból. És vigyázott a cipőire, ruháira...mert évekig abban járt. Aztán amint egy kis pénzhez jutott...valahogy besúvasztott nekem, vegy tesónak valami kis pluszt. Fájt nekem, hogy nincsenek jó cuccaim...de nem haragudtam sose, mert tudtam, hogy ennyi van...kész nincs több.

Na és akkor láttam, hogy más gyerek meg szakadt, agyonhasznált ruhákban jár, miközben az anyja fizetéskor rohant vásárolni---magának. Ezt nagyon utáltam, és sajnáltam az ilyen gyerekeket.

Végül is, én akkor fogadtam meg, hogy az én gyerekemnek mindene meglesz, és soha nem fog nélkülözni. És így is tettem.

Nehéz utat választottam, mert értékrendet is akartam adni*-úgy hogy közben mindene megvolt/van a gyerekemnek, a márkás ruháktól kezdve a létező összes szórakoztatóelektronikai kütyün át a saját bankszámláig...

Így nehéz, hidd el. Mert közben akartam, hogy szeresse a könyveket, akartam, hogy ne a tévét bámulja egész nap, akartam, hogy ne csak a márkás szart vegye fel...

És meglett. A tévéjét szinte be sem kapcsolja, ha igen, akkor a National Geographic, spektrum, animal planet..esténtként olvasgat is, délután tanul...este együtt vacsorázunk, és beszélgetünk. Nem érdekli, hogy márkás cuccai vannak, ha nem az, akkor is felveszi.

És közben....Azt is mondta, hogy elleste a kommunikációmat, és alkalmazza. Mert mint mondja rájött, hogy egy vitában én vizsgálom az ok-okozatot, illetve észérvekkel győzök. És ezt ő elleste, alkalmazza. És tetszik neki...

Szóval. Igen, boldog vagyok most, mert bár még előttem, előttünk az élet....egy picit már győztem. Mert nem magára zárja a szobáját, és begubódzik...nem titkolódzik...és nem hazudik. Nincs rá szüksége. Feladatának tekinti, hogy másoknak segítsen, a suliban lassan átveszi a pszichológus helyét. xD

Megérte, áldozatot hoznom. Megérte, hogy sosem hagytam magára. Lemondtam a szórakozásról, a magánéletről, magamról...mert inkább neki vettem ruhákat, őt akartam szépnek látni elsősorban...Megérte hogy órákon át beszélgettünk, hogy sokat sírtam, és ő is...és harcoltunk...hogy most ezt kaphassam tőle. Megérte minden áldozat. Tudod hányszor akartam lefeküdni és aludni mert dögfáradt voltam? De nem feküdtem le, hanem vacsorát főztem...kivasaltam a ruháit...aztán rendet raktam. Ha a barátaim hívnak esténként, tudod mi a válasz...ha a fiam nincs itthon..megyek. Ha itthon van, akkor nem. Ha itthon van, akkor én is itthon kell hogy legyek. Vele.  

És a hétvégi ebédek, a karácsonyi díszbe öltözött lakás...és asztal, és a sok finomság, aztán a játszás hajnalig...mert együtt vagyunk...voltunk. Féltem a kamaszkortól.

 

Most megnyugodtam, mert az én értékrendem -az övé lett. Azt mondja...." Te mindent jól csináltál....én voltam a hülye, de csak azért, mert nem osztottam meg veled, ami bánt..."

Annyit agyaltam...hogy köcsög anya vagyok....erre tessék. Egy mondattal felmentett.

És most, még sok idő áll előttünk. És én nem változok...mert jó így. Boldog vagyok, hogy ilyen gyerek lett, ilyen minifelnőtt. Aki hobbiból áll neki húst panírozni, és nem azért, mert én nem vagyok itthon...ő meg éhes...

Az elején említettem az exanyóst. Igen...egész életét a családjára tette fel. Sütött, főzött, vasalt, pedáns rendet tartott, játszott.. A fia ( exférjem) ma ugyanezt teszi, csak a férfi változatban.

Sab' mamiját a vasalt ingeken keresztül "ismerem". Ahogyan sorakoztak a szobában a frissen és gyönyörűen vasalt ingek. Az ő "kisfiának". A tisztaság illata...amit maga után hagyott, miután hazament. Az aggódása, a féltése...a főztje...a sütik..

Igen. Ilyen egy anya. Ilyen az Anya.

Szoktam mondani; barátok jönnek -mennek. Pasik szintén. De egyvalaki állandó: a gyermekem. Ő mindig marad. Akkor hogy adhatnám másnak azt az időt, amit vele lehetek? Hiszen csak "kölcsön" kaptam...egyszer kirepül majd. És önálló élete lesz.

Nos...akkor majd lesz nekem is. Mert minden megvár...

 

A fiam...ötven, hatvan évesen is a "kisfiam". Talán mérnök, talán jogász, talán biológus, talán zenész, talán színész...talán életművész lesz...ki tudja.  Talán gazdag-talán nem. Egy biztos.

Már most tudja, tudja mert érzi, hogy nekem ő a világ. És mindig mellett, mögötte állok. Sohase előtte...

És én is ilyen vagyok...és leszek.

Megkaptam azt az ajándékot a fiamtól...amit felírok magamnak és a karikor a fa alá teszem. Majd egy dobozba rakom...és elteszem :)

Anyaság. Nekem ez. Én így gondolom, így érzem helyesnek.

 

Köszi drága Marcusom :)

És köszi Sab' mert sokszor adtál tanácsot, és vígasztaltál, magyaráztál dolgokat...mert te is valakinek a "kisfia" vagy...ugye ;) Szóval te tudod....miről beszéltem.

Manó...te is ;)

 

Lepkusz®

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

bzs1995@gmail.com

(zsolt, 2009.02.12 19:27)

:S

Angyalkám :)

(Lepkusztóóó, 2008.12.18 00:25)

Látod...várod. És mégis TUDOD hogy még nem. Ez így korrekt...és így lesz kerek...és gyönyörű neked is...meg a babácskádnak is, és persze, az apukájának is. Eljön az ideje...mit eljön...egyszer csak berobban. És az jó. Te pedig már tudni fogod...hogy mire vállalkoztál. És akkor kezdődik ám az élet :) Hogy jó anya anyucid? Persze hogy az. Hiszen...engedi, hogy most te tanítsd... Kell -e ennél több?

anya lepkusz

(Angel :-), 2008.12.18 00:18)

:-) A fiad olvassa az oldaladat?
Jó lehet anyának lenni, igen. Várom én is, hogy átélhessem minden aspektusát, de úgy érzem, még nincs itt az ideje. Eljön az is, úgy érzem. De most még egyéb aspektusból szemlélődöm. Az én anyukám is nagyon jó anya. Rendkívül jónak tartom. És most szintén én tanítom, mint Sab' a sajátját.:-) Érdekes az élet...

idepille

(Pillepillepillangó, 2008.12.17 21:50)

Ezt nem hagyhatom szó nélkül.Gratulálok!Köszi,szép volt! Ámen!
Végre olvashatok az anyaság úgymond, normális, természetes,érzéseiről, így kell csinálni igen,beleszámítva apukákat is hasonlóképp kell, hogy mukodj!
Jó ember vagy!... /assz'em!;)/ de csak azért assz'em mert nem ismerlek!
Ha megengeded szétdobnám pár anyának!?

Ui:Ez itt most a szívemcsücske,... /Amúgy meg nem nylok,ok!:)/

nyunyi :)

(Lepkusz, 2008.12.17 18:19)

Szívesen, nagyon szívesen - bár nincs mit köszönnöd. Inkább én köszönöm...hogy elolvastad, érted, és érzed...

hopihe.f@gmail.com

(nyunyi, 2008.12.17 15:17)

bocs, h idepofatlankodtam a Hanyag oldalarol es lebőgtem a klaviatúrat.....ez gyonyoruseges, koszonom

Nyanya

(Lük, 2008.12.17 09:43)

Isteni, hogy példakép vagy...igaz Nekem mindig is az voltál :)
Szerintem Apának lenni is nehéz, de az Anyák külön kis bugyorban vannak a szívemben.
Amúgy kisfia vagyok, valóban én is Anyámnak....csak olyan nehéz ez, mert közben meg látom, hogy most én tanítom Őt. Azaz én is...már én is. Csodás rugalmasság ez egy lélektől.
A lényeg, hogy Te tudod, hogy miről beszéltél :)